Több mint száz résztvevő, 15 méter jókívánságos kavicskígyó

Csak néhány szám a mai frenetikus Patak Parti Piknikről. Nagyon szerettétek többek között a babzsák célbadobást, az emelkedőre futást sebességmérővel, a magyar kultúra napjára összeállított megzenésített verseket, elégedetten ittátok a finom meleg teát, mellé örömmel majszoltátok a zsíros kenyeret.

Imádtátok Maczó Balázs előadását a Rákos-patak történetéről, aki az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, muzeológus.

A végére bár kevés dolog miatt tudtatok sóhajtozni a Sóhajok hídján rekordkísérlet alatt, de ezt is megugortátok!

Végül itt jelentettük be, hogy a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete ismét belekezd a már hagyományosnak mondható Élelmiszergyűjtő Akciójába: 2024. január 22 – február 20-a között várjuk a szokott gyűjtőpontjainkon azokat a tartós élelmiszereket, amelyeket kerületi rászoruló családok számára szívesen adtok.


Legközelebb március 23-án találkozunk, akkor a Reitter Ferenc utcai patakhíd környezete lesz a terepünk. Tartsatok velünk akkor is!


A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Fővárosi Önkormányzat és a XIII. Kerületi Önkormányzat támogatásával valósul meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük