A 15 éves LPE13 újra a Pozsonyi Pikniken

Hamarosan újra Pozsonyi Piknik! Minden év szeptember első szombatja ugyanis fontos esemény Újlipótváros és az egész XIII. kerület életében, hiszen egy napra kultúrutcává alakul az Újpesti rakpart és környezete a Jászai Mari tértől egészen a Szent István parkig.

Ahogyan minden évben, idén is részt veszünk a nagyszabású eseményen, amely átlagosan 200.000 látogatót csalogat ki egy napra a XIII. kerületi Dunapartra. Már hagyományosnak mondható, hogy a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete szűken vett kishazánk, kerületünk díszpolgárait mutatja be. 

Idén is büszkeségeinkkel való beszélgetéssel örvendeztetjük meg a nagyérdeműt.

Szeptember 6-án, szombaton 11.30 órától Rédei Évával, a Láng Téka tulajdonosával, a Pozsonyi Piknik „anyjával” beszélgetünk, majd

13.30 órától Halász Judit, Jászai- és Kossuth Díjas, a Halhatatlanok társuatának tagjával, aaki a Vígszínház társulatának 60 éve tagja tisztel meg minket néhány kerületünkhöz köthető történettel,

végül, de nem utolsósorban 14.15 órakor Horvát János, az első Riporter kerestetik győztese, híres neves újságíróval, egykori kubai nagykövettel beszélgetünk Ipoly utcáról, szönyeggyárról, összefoglalva élete XIII. kerülethez kapcsolódó élményeiről.

Keressék a logónkat az Újpesti rakpart 4 szám előtt, ahol pavilonunkban igazi díszpolgárként érezhetik magukat, saját kézzel készített hűtőmágnest vihetnek haza emlékbe, s természetesen helytörténeti totóval és -kiállítással is várjuk a hozzánk betérőket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük