Több mint 100-an futottak a 15 éves egyesületünket ünnepelve

Az önkormányzat Lakóközösségi Napok rendezvénysorozata a Vizafogó lakótelepre ért, ahol a sátrunk gazdag kínálata mellett 18 órától futást szerveztünk a 15 éves egyesületünk megünneplésére.

Lokálpatriótáink száz főt regisztráltak, majd ők is csatlakoztak a futókhoz. Mindenki futva, kocogva, vagy gyalogolva 1,5 km-t tett meg, ami után megvendégeltük őket egy fagyira.

Volt olyan kislány, akinek az anyukája mondta, hogy meghívlak egy fagyira, de a kislány erősködött, mondván: „nem, anya, én le akarom futni a távot”. Majd mindketten teljesítették azt.

Voltak, akik már gyakorlott futók, akik az Anya futni ment csapatával érkeztek, akik már régóta családostul futnak, vagyis nagy rutinjuk van benne.

Természetesen az is jól érezhette magát nálunk, aki nem akart a Vizafogó park rekortánpályájára menni:

helytörténeti kiállításunk forgatagában kitölthette a helyis sajátosságokra írt totónkat, játszhatott a „Húzz egy sportosat” játékunkkal, ahol egy kártyát kihúzva kell teljesíteni a rajta lévő kihívást. A legkisebbek pedig színezhettek és építőkockával játszhattak, vagy részt vehettek a rollerversenyünkön.

Hamarosan ismét találkozunk a következő Lakóközösségi Napon, ami 2025.07.03-án, csütörtökön 15.00 órától az Országbíró lakótelepen lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük