Köszönjük, XIII. kerület!

A 15 éves XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete idén is teljes bedobással részt vett a Pozsonyi Pikniken.

Nagy esemény ez a kerületünk életében, hiszen ilyenkor egyesületi szinten olyan „versenytársaink” vannak, mint a legnépszerűbb színházak, könyvkiadók és íróik, nehéz kitűnni a figyelemért vívott versenyben. 

De a körülbelül 200.000 embert érdeklő rendezvényen mindenki megtalálhatja a neki valót. Nálunk például évek óta a díszpolgáraink bemutatása az egyik fő attrakció.

A 2025. évi díszpolgáraink olyan neves emberek, mint:

Halász Judit, aki kerek 60 éve a Vígszínház társulatának tagja,

Horvát János Pulitzer-emlékdíjas újságíró,

Hadas Kriszta újságíró (posztumusz).

És nem utolsó sorban a 100. díszpolgári címet megosztva

Cziffra György zongoraművész és Radnóti Miklós kapták.

Hadas Kriszta szelleme, munkássága dícsérete a rendezvényünk egészét bejárta, így ő is velünk volt lélekben.

Halász Juditnak sajnos az utolsó pillanatban nem várt fellépése akadt a színházban, így vele nem tudtunk beszélgetni, de a Pozsonyi Piknik anyja, Rédei Éva díszpolgárunk idén is megnyitotta az eseményünket. Tőle megtudhattuk, hogy miért volt rendőrautó az 1989.09.01-jén megnyíló Láng Téka előtt, hogy hogyan zajlott az első Pozsonyi Piknik.

Horvát János pedig a maga gyakorlott könnyedségével mesélt arról, hogy milyen volt a Lomb utcai szőnyeggyárnál lakni, amely nagyapja tulajdonában állt, milyen volt az Ipoly utca, ahol évtizedekig élt, és megmutatta édesanyjával készült képét is, amelyen a kis Horvát János éppen az Újpesti rakparton van, ahol egyébként a Pozsonyi Piknik is megrednezésre kerül minden évben.

Radnóti Miklós szellemét Csiby Gergő idézte meg egyik versével, míg Cziffra György zseniális zongorajátékát felvételről hallgathattuk meg.

A beszélgetéseket a YouTube csatornánkon tekinthetik meg: https://www.youtube.com/@lpe13

A beszélgetések előtt és után egy kicsit mindenki díszpolgárnak érezhette magát a több száz éves trónusban, amit kiállítottunk egy pódiumra. Utána az ügyesebb kezűek elkészíthették a saját emléktárgyukat a piknikről, ugyanis hűtőmágnest gyárthattak az érdeklődők.

Sokat és sokakkal beszélgettünk, bemutathattuk egyesületünket, és magunkat, közösen elméláztunk a helytörténeti kiállításunk képein, s megállapítottuk, mennyire szerencsések vagyunk, hogy ebben a csodaszép kerületben élhetünk.

Tehát köszönjük, XIII. kerület! Jó itt élni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük