Szemétszedéssel a Földért – mándys témahéten jártunk

A szakiskola Fenntarthatósági Témahete keretében önkéntes szemétszedési akciót szerveztünk az iskolával közösen – az eszközöket és szakmai támogatást egyesületünk részéről alelnökünk, Szabó Tamás biztosította. 🧹🗑️
A közös munkában 7 oktató, 29 előkészítő évfolyamos tanuló, 3 szakiskolai pedagógus, valamint az iskolánál vendégeskedő szlovén Erasmus-csapat 6 tanulója és 3 kísérője vett részt – összesen közel ötven lelkes résztvevő tette rendbe az iskola körüli utcákat, füves és parkos területeket. ☀️
Köszönjük a Mándy-soknak a közös dolgos délelőttöt, és reméljük, hogy az így megszerzett szemlélet az év hátralévő részében is megmarad! 🌷
Aki pedig csatlakozna a következő szemetszedéshez, jöjjön most szombaton 9.00 órára az önkormányzat által szervezett akcióra a Révész utcába (a Népfürdő utca és Duna közötti területen), ott találkozunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük