Óriási siker volt a mai „Vegyük be a patakot!” avagy Patak Parti Piknik

Nagy izgalommal készültünk a mai eseményünkre, ami a „Vegyük be a patakot!” második rendezvénye volt a szemétszedést követően. Lokálpatriótáink adták a molinókat, a zenei hangulatkeltést, kenték a zsíroskenyeret és vágták a lilahagymát, a gyerekeknek pedig csináltunk egy több méteres kreatív ugróiskolát. Ezúttal 100 lakótársunk érdeklődését keltettük fel.

 
Köszönjük Bardóczi Sándornak, Budapest főtájépítészének, hogy előadásában elmondta, klímavédelmi szempontból fontos, hogy a patak rézsűit ne kaszáljuk le. Nem mellékesen az élővilág számára is teret ad.

Tatai Zsombor, a Főváros Budapest Városépítési Tervező Kft környezettervezési vezetője, aki részt vett a Rákos-patak revitalizációs mestertervének kidogozásában, történelmi betekintéssel kezdte előadását, majd elmondta, hogy örömteli lenne visszatalálni a természetes, de legalábbis ahhoz közeli állapotokhoz, leginkább a meder tekintetében.

Gábor Péter, a Főpolgármesteri Hivatal Zöldinfrastruktúra-fejlesztési Csoportjának vezetője pedig utolsó előadóként bemutatta, milyen elképzelése van a fővárosi és a XIII. kerületi önkormányzatoknak a Kubala park megújítására. A naturalizációs elképzelésekre zuglói példát hozott fel.
Sok lakótársunk már online kitöltötte a kérdőívünket, de így is körülbelül 50 db papírra vetett ötlettel gazdagodtunk. Szívmelengető, hogy ilyen nagy számban érzik saját ügyüknek a patakot, külön öröm volt kerekesszékes barátainkkal közösen gondolkozni, így együtt tudunk haladni a rögös úton.

Hiszen egy szolidáris, összetartó közösségben könnyebb az élet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük