Bringázz a munkába!
Május 14-én, kedden 7.00 órától a reggeli készletünk erejéig kerületünk két pontján várjuk a kétkerekűvel közlekedőket. – Duna Terasz Szabadidőtér– Honvédkórházzal szemben, a Gömb utca és Papp Károly utca sarkán. A …

Május 14-én, kedden 7.00 órától a reggeli készletünk erejéig kerületünk két pontján várjuk a kétkerekűvel közlekedőket. – Duna Terasz Szabadidőtér– Honvédkórházzal szemben, a Gömb utca és Papp Károly utca sarkán. A …
Május 12-én találkozhat Ön is Teodorral, a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületének gyöngybaglyával az állatkertben! Tavaly, 2023. november 4-én – az állatok világnapján – követőink szavazata alapján örökbe fogadtuk Teodort, a …
Kosztolányi Dezső 1933-ban szavazást kezdeményezett a legszebb magyar szavakat keresve, majd később több hasonlót szerveztek országunkban. Egy közös van az eredményekben: mindegyik beválasztotta a legszebb magyar szavak közé az anyát.Anyák …
Az köztudomású, hogy május 1-je a munka ünnepe, amelyet világszerte az 1886-os chicagói, a nyolc óra munkáért szervezett tüntetés rendőség által brutálisan levert eseményei hoztak életre. Mint egyfajta szolidaritást. De …
Takács Ferenc lokálpatriótánk, az Angyalföld Polgárőr Szervezet elnöke, kiemelkedő elismerést kapott a mai napon, amikor átvette a Dr Barna Sándor Emlékérmet – A Főváros Közbiztonságáért kitüntetést Bősz Anett főpolgármester-helyettestől. Takács …
Ezúttal a Vizafogó egy részét tisztítottuk meg, de olyan jól sikerült, hogy az egyik csatlakozó szerint ez „elsöprő siker volt”. Jól látszik, hogy akik hozzánk csatlakoznak, nem csak felelősen gondolkoznak, …
A minap – több más aktív kerületi egyesületettel együtt – mi is részt vettünk a polgármester által életrehívott találkozón. Tóth József posztjában így fogalmazott az eseménnyel kapcsolatban: „a kerületben működő …
Kedden a Civilek Házában tartottunk két órás előadást arról, mire érdemes odafigyelni egy társasházi (számviteli) beszámoló tekintetében. Elmondható, hogy minden résztvevő értékes információcsomaggal térhetett haza, s bízunk benne, hogy a …
Visszavonhatatlanul beköszöntött a tavasz, megtelnek a közterületek, aktívvá válnak a szemétben turkáló madarak. Ezért – az idei első, Dráva utcai takarításunk után – újra utcára megyünk, hogy kerületünk tisztaságáért mi, …
A Föld Napjához közeledve ismét szemetet szedtünk a Népszigeten, amivel egy kicsit fellélegezhet a környezet.Érthetetlen, hogy emberek miért hiszik azt, hogy egy komplett lakásfelújítás törmelékét eldobhatják az út szélére, vagy …
