Szeméttelenítő akciócsoport
A Magic Team, azaz a szeméttelenítő akciócsoportunk ismét bevetette magát és a varázsseprűket kerületünk déli részén. A Gergely Győző utcában kezdtük a seprést: a Rába György szobor körül tiszta, csikkmentes …

A Magic Team, azaz a szeméttelenítő akciócsoportunk ismét bevetette magát és a varázsseprűket kerületünk déli részén. A Gergely Győző utcában kezdtük a seprést: a Rába György szobor körül tiszta, csikkmentes …
Lázas készülődéssel kezdődött a szeptember 2-i szombatunk. Pakoltuk a foteleket, a totókat, a hangosítást, a helytörténeti képeket (ezek között volt a Kern András díszpolgárunktól kapott gyermekkori XIII. kerületben készült képe …
Válságos időket élünk. Minden egyre drágább, és ez a tény leginkább a szerényebb sorsúakat érinti. Feladatunknak tekintjük segíteni lakótársainkat, ezért július 31-augusztus 18. között a Becsengető Tanszergyűjtő Akciónk keretében iskolaszereket …
Pénteken délelőtt a Béke téri önkormányzat mögötti területen több száz érdeklődő gyűlt össze azért, hogy a kenyér ünnepét együtt éljék meg. A szépkorúak mellett a családosok is élvezték a műsort. …
Szívet melengető, hogy már most ilyen sok adományt kaptak a kerületünkben élő rászoruló családok gyermekei! Az akciónk során alsó tagozatos, szerény körülmények között élő gyermekek számára gyűjtünk az iskolakezdés megkönnyítésére …
Raoul Wallenberg születésének napja, augusztus 4-e Magyarországon hagyományosan a Humánum Napja. A svéd diplomata és társai embermentő tevékenységére emlékezünk ezen a napon, akik a vészkorszak idején önzetlenül mentették embertársaikat.A Raoul …
A nagyjából egy hónapja birtokba vett közösségi kert magaságyásaiban többek között fellelhető a paradicsom, a paprika, a borsó, a káposzta. A Gogol utca – Kárpát utca – Garam utca …
Tekintettel arra, hogy a Lehel téri metrómegállóban nincsen mozgólépcső, nagy öröm számunkra, hogy liftet épített a Fővárosi Önkormányzat mindazoknak, akik mozgásukban korlátozottak, nehezn járnak. Karácsony Gergely főpolgármester eképpen számolt be …
Huszonegyedik alkalommal rendezték meg kerületünkben a hagyományos virágbemutatót a Gyöngyösi sétányon. 765 négyzetméteren több mint 16.000 tő egynyári virág várja a látogatókat. Kerületünk polgármestere, Tóth József különösen azoknak ajánlja, akik …
