Tovább a tartalomhoz

Menü
  • Hírek
  • Egyesületünk
    • Elnöki köszöntő
    • Elnökség
    • Sajtómegjelenés
    • Közérdekű dokumentumok
  • Kerületünk
    • XIII. Kerület történetekben
    • XIII. Kerület képekben
  • Kapcsolat
Lokalpatriotak

Elnöki köszöntő

Cover for XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete
3,693
XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete

Budapest XIII. kerületéhez kötődő és a helyi érdekeket és értékeket szem előtt tartó, a kerületünkért tenni akaró és a kerületi hagyományokat őrző civil szervezet vagyunk.

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete

3 days ago

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete
🐶🎉 Állatbarátok, figyelem! 🎉🐾Október 4-én jön az Állatjó Minifeszt, ahol az állatok és a gazdik együtt ünnepelhetnek!Közben pedig még mindig tart a nagy állateledel-gyűjtés a Luca Kutyamenedék javára – amelynek helyszínén, a Lehel utcai kutyafuttatón is leadhatja felajánlását az Állatok Világnapján. 🐕❤️Köszönjük alelnökünek, Szabó Tamásnak is, hogy hozzájárult a képen látható leadott adományhoz!Mi vár önre a Minifeszten?🔹 Hatósági állatorvos – minden, amit az egészségről és oltásokról tudni érdemes🔹 Közterület-felügyelet jogtanácsosa – jogok, szabályok, chip és felelős tartás🔹 Kutyapanziós – szeparációs szorongásról és a gazdik megnyugtatásáról🔹 Óvónéni – az állatasszisztált foglalkozások titkai a kerületi óvodákból💡 Hozzon egy zsák tápot, egy konzervet vagy jutifalatot, hogy a menhelyi kutyák tálja is megteljen! 🐾 ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook
· Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on Linked In Share by Email

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete

4 days ago

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete
Pikpak elfogyott a lőtorosEgyesületünk, a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület és az Angyalföld Polgárőr Szervezet "lőtoros" káposztával örvendeztette meg a Szent Mihály napi búcsú zsűrijét és látogatóit. Ismét elővettük a katonai "gulyáságyút", aminek bendőjében kellemesebben összeérnek az ízek, mint egy kuktában.60 adag készült ebből a lőportól mentes, csodaeledelből. Amolyan 10 ujjas lett. Mindenki megnyalta mind a tíz ujját.Köszönjük a lehetőséget a XIII. Kerületi Önkormányzatnak és a Szent Mihály Plébániának! ... See MoreSee Less

Video

View on Facebook
· Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on Linked In Share by Email

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete

5 days ago

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete
Vasárnapi játék Melyik templomunk látható a képen? ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook
· Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on Linked In Share by Email

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete

6 days ago

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete
Folytatódik a faltól-falig takarításA Róbert Károly körút - Népfürdő utca - Vizafogó utca - Esztergomi út - Turbina utca - Frangepán utca - Teve utca által határolt területek lesznek tisztábbak.Nekünk csak az a dolgunk, hogy vigyázzunk a tiszta környezetünkre ... See MoreSee Less

This content isn't available right now

When this happens, it's usually because the owner only shared it with a small group of people, changed who can see it or it's been deleted.
View on Facebook
· Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on Linked In Share by Email

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete

7 days ago

XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete
Erőszakmentes kommunikáció és Csillagtündér mesésjáték módszertan volt fókuszban óvónőink továbbképzésekor ❤️💙 ... See MoreSee Less

This content isn't available right now

When this happens, it's usually because the owner only shared it with a small group of people, changed who can see it or it's been deleted.
View on Facebook
· Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on Linked In Share by Email

lokalpatriotak13

A XIII. Kerület

Pikpak elfogyott a lőtoros Egyesületünk, a Bal Pikpak elfogyott a lőtoros

Egyesületünk, a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület és az Angyalföld Polgárőr Szervezet "lőtoros" káposztával örvendeztette meg a Szent Mihály napi búcsú zsűrijét és látogatóit. 
Ismét elővettük a katonai "gulyáságyút", aminek bendőjében kellemesebben összeérnek az ízek, mint egy kuktában.

60 adag készült ebből a lőportól mentes, csodaeledelből. Amolyan 10 ujjas lett. Mindenki megnyalta mind a tíz ujját.

Köszönjük a lehetőséget a XIII. Kerületi Önkormányzatnak és a Szent Mihály Plébániának!
Vasárnapi játék Melyik templomunk látható a Vasárnapi játék 

Melyik templomunk látható a képen?
🐾 Közeleg az Állatjó Minifeszt – és még 🐾 Közeleg az Állatjó Minifeszt – és még tart az állateledel-gyűjtésünk! 🐕❤️

Szeptemberben rengeteg adomány gyűlt össze a Luca Kutyamenedék számára, de itt még nincs vége! 👉 Október 4-ig továbbra is leadhatja a felajánlásait a kerület 7 gyűjtőpontján, sőt az Állatok Világnapján, a Minifeszt helyszínén, vagyis a Lehel utcai kutyafuttatón, személyesen a Lucának adhatja csomagját! 🎁🐶

És hogy mi vár Önre a Minifeszt színpadán?
✨ Beszélgetés a hatósági állatorvossal – oltásokról, betegségekről, felelős gazdiságról
✨ Interjú az ebrendészet jogtanácsosával – jogok, szabályok, chip és közterületi kutyatartás
✨ Kutyapanziós élmények és tippek – külön blokkban a szeparációs szorongásról
✨ Óvónéni mesél az állatasszisztált foglalkozásokról a XIII. kerületi óvodákból

🐾 Ez nemcsak egy program, hanem egy közös ünnep, ahol az állatoké a főszerep!

👉 Ünnepeljük együtt az állatok világnapját október 4-én! 🎉
🐾 Felújítják a Tüzér utcai kutyafuttatót 🐾 Felújítják a Tüzér utcai kutyafuttatót – várják a véleményeket!

Idén felújítják a Tüzér utcai kutyafuttatót, Lőportárdülő egyik közösségi kedvencét.

A tervek szerint olyan fejlesztések valósulhatnak meg, mint:

új burkolat
több agility eszköz
kutyahomokozó kialakítása
kültéri padok / ülőhelyek
zsilipes bejárat a biztonságos be- és kilépésért
belátásgátló háló a kerítésen
térkő járda a bejáratokhoz és a padokhoz
világító napelemes lámpák
új házirend kialakítása, hogy mindenki jól érezze magát

💬 Ha vannak ötleteik, kéréseik (pl. burkolat típusa, eszközök, elhelyezés, házirend…) küldjék el szeptember 30-ig a velemeny@bp13.hu címre. 🐶
Vasárnapi játék Melyik kerületi épület sze Vasárnapi játék 

Melyik kerületi épület szerepel a képen?
🌍 Seperj velem – 15 éves az LPE13! ♻️ Cs 🌍 Seperj velem – 15 éves az LPE13! ♻️
Csatlakozzon a kihíváshoz: szedjen fel velünk 15 darab szemetet, és tegyen a környezetért! Ha mindannyian megteszünk ennyit, óriási változást érhetünk el!

📅 2025. szeptember 22., hétfő 
⏰ 16.00
📍 Pap Károly utca és Petneházy utca sarka (innen indulunk)

💡 Hozzon magával egy csipetnyi jókedvet, sok lelkesedést, és akár egy barátot is!
👉 Használja a #SeperjVelem #LPE13 #MagicTeam13 hashtageket, és osssza meg a jó ügyet!

❤️💙 Mutassuk meg együtt, hogy kis lépésekből nagy eredmény érhető el!
Kit fogadjunk örökbe? Az állat betűjelét (A, Kit fogadjunk örökbe? Az állat betűjelét (A, B, vagy C) írja a kommentmezőbe!

Október 4-én - az Állatok Világnapján - szeretnénk örökbefogadni egy állatot a Fővárosi Állat- és Növénykertből. Szavazzon a legcukibbra (A, B, vagy C), aki egy évig a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületének kedvence lesz.

Tavalyelőtt az Önök szavazata alapján Teodort a gyöngybaglyot fogadtuk örökbe, tavaly pedig Lilit a lajhárt, akit tavasszal, az örökbefogadó szülői találkozón, meglátogathatott néhány szerencsés követőnk. Tehát szavazásra fel!

Szavazni 2025. október 2-a éjfélig lehetséges. Érvényes szavazatot kizárólag az eredeti, a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületének Facebook és Instagram oldalain megjelent poszt alatti kommentben van lehetőség leadni az állat betűjele, vagy neve megjelölésével.

#lpe13állatkája #állatkert
Bringás reggeli a 15 éves LPE13-mal Itt az ősz, Bringás reggeli a 15 éves LPE13-mal
Itt az ősz, elkezdődött az iskola, ezért egyre többen pattannak bringára munkába, oviba, sulibamenet. 

Azért hogy ezt mindinkább támogassuk, ebben az évben is csatlakozunk az országos kezdeményezéshez, a Bringás reggelihez.
Idén is két helyzsínen várjuk - a Balassi Bálint Bajtársi Egyesülettel egyetemben - egy kis frissítővel és egészséges müzlivel a mikromobilitási eszközzel érkezőket:
- a Duna Teraszon és
- Honvédkórháznál.

Szeptember 16-án, kedden reggeli 07.00 órától kint leszünk. És Önök?
Vasárnapi játék Melyik egykori gyár épület Vasárnapi játék 

Melyik egykori gyár épülete látható a képen?
Vajon mi történik a Lehel Csarnoknál a felvéte Vajon mi történik a Lehel Csarnoknál a felvételen? 🤔

(A videó a Tiktokról származik, nem saját felvétel)
Szereti a növényeket? Különösen a bonsaiokat? Szereti a növényeket? Különösen a bonsaiokat? Akkor ez a hétvégi esemény Önnek szól!

A Herman Ottó Bonsai Egyesület őszi kiállítást és színes programokat szervez az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban szeptember 13-14-én.

Az egyesület őszi kiállításán két teremben 20 kiállító 60 bonsai növényt mutat be a közönségnek.

Programok a kiállítás ideje alatt: 
- Bonsai simogató foglalkozás 
– tematikus ginkgo biloba kiállítás 
– alakítási bemutató 
– Bonsai szerszám kiállítás 
- Kusamonók és shitakusák (tálban nevelt mini lágyszárúak).
A postás mindig kétszer csenget... Tartja a köz A postás mindig kétszer csenget...
Tartja a közmondás, de az állami élelmiszer-utalványokat csak egyszer próbálják meg kézbesíteni. Ha Ön éppen nincs otthon, többször nem viszi ki.

Éppen ebben segít kerületünk önkormányzata. Posztjukban olvasható, hogy
➡ Kerületünk 10 idősklubjában mindenhol rendelkezésre áll majd egy munkatárs, aki profin kezeli az internetet. Ő készséggel közreműködik az utalványok másodszori postai kiküldéséhez szükséges űrlap kitöltésében és abban is, hogy a kérelem digitális formában eljusson a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz.

➡A kerületi nyugdíjasklubok lesznek a helyszínei annak a szolidaritási akciónak is, amely az utalványosztáshoz kapcsolódva szerveződött rászoruló idősek támogatására. Arról van szó, hogy össszegyűjtjük azokat utalványokat, amelyeket szociálisan valóban nehéz helyzetű kerületi szépkorúaknak ajánlanak fel stabil anyagi körülmények között élő társaik. Az utalványokat szeptember 12-től október 30-ig lehet leadni az a XIII. kerületi idősklubokban.

⬇A részletek az első kommentben található linken olvashatók⬇
Vasárnapi játék 

Hanyadik Pozsonyi Pikniken készülhetett a kép?
🎉 Ma kezdődik a Pozsonyi Piknik! Szeptember 6- 🎉 Ma kezdődik a Pozsonyi Piknik!
Szeptember 6-án, szombaton 9:30-tól szeretettel várjuk Önöket a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete pavilonjánál! ❤️💙

Vendégeink lesznek (sajnos Halász Judit nem tud részt venni):
✨ Rédei Éva, a Pozsonyi Piknik „anyja"
✨ Horvát János Pulitzer-díjas újságíró.

👉 Jöjjenek el, beszélgessünk, ünnepeljük együtt a kerületet és közösségünket!
🌟 A 15 éves XIII. Kerületi Lokálpatrióták 🌟 A 15 éves XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete újra a Pozsonyi Pikniken - Bemutatjuk díszpolgárunkat: Rédei Évát

A Pozsonyi Piknik elindítójaként és sok éven keresztül lelkes szervezőjeként Rédei Éva méltán viseli a „Pozsonyi Piknik anyja” nevet. 🌸

Kitartása, közösségépítő munkája és szeretetteljes jelenléte meghatározó része kerületünk kulturális életének.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy idén is elfogadta meghívásunkat, és pavilonunknál személyesen köszönthetjük őt. A pódiumbeszélgetést 11.30 órakor az Újpesti rakparton a Katona József utca után hallgathatja meg.

További vendégeink:
13.30-tól Halász Judittal,
14.15-től pedig Horvát Jánossal beszélgetünk, akik Hadas Kriszta mellett - aki posztumusz kitüntetett - az idei év, azaz 2025-ben megválasztott XIII. Kerület Díszpolgárai. ❤️💙
A 15 éves XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyes A 15 éves XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete újra a Pozsonyi Pikniken - műsor

Szombaton, azaz szeptember 6-án 9.30-tól kezdődik a Pozsonyi Piknik!
Szeretettel várjuk Önöket a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete pavilonjánál az Újpesti rakparton, a Katona József utca után. ❤️💙

Vendégeink lesznek:
✨ 11.30 - Rédei Éva, a Pozsonyi Piknik „anyja”
✨ 13.30 - Halász Judit
✨ 14.15 - Horvát János

16.00 - meglepetés 
17.00 - meglepetés 

👉 Jöjjenek el, beszélgessünk, ünnepeljük együtt a kerületet és közösségünket!
🐕Állateledel gyűjtésébe kezd a 15 éves LPE 🐕Állateledel gyűjtésébe kezd a 15 éves LPE13 🐾
Idén is állateledel-gyűjtésbe kezd egyesületünk, amelyet ezúttal egy Pest megyei menhelynek, a Luca Kutyamenedék Állatvédő Alapítvány, adó 1%: 18629475-1-13 -nek ajánlunk fel.

🐾A gyűjtést 2025. szeptember 4- október 4-e között tartjuk, és kerületünk hét különböző pontján várjuk a felajánlásokat.

🐕Október 4-én, az Állatok Világnapján pedig Állatjó Minifeszten fogjuk átadni az összegyűlt adományokat a Luca Kutyamenedéknek.

Kérjük, ha kutyusának éppen ételt vásárol, gondoljon a gazdátlan ebekre is és vegyen még egyet, amivel a menedéknek és a kutyáknak is óriási örömöt szerez. 

Szolidáris, összetartó közösségben könnyebb az élet! .... a kutyusoknak is.
🌟 A 15 éves XIII. Kerületi Lokálpatrióták 🌟 A 15 éves XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete újra a Pozsonyi Pikniken - Bemutatjuk díszpolgárunkat: Horvát Jánost
Újságíró, televíziós személyiség, kubai nagykövet – Horvát János munkásságát évtizedeken át figyelemmel kísérhettük.
Hite az emberi értékekben, nyitottsága és sokoldalúsága méltóvá teszi arra, hogy idén díszpolgáraink sorába lépjen. 📺

Találkozzanak vele a szeptember 6-i Pozsonyi Pikniken, ahol személyesen mesél pályájáról és a kerülethez fűződő kötődéséről az LPE13 pódiumbeszélgetésén.

Kísérjék figyelemmel posztjainkat, amelyekből megtudhatják, mikor találkozhatnak személyesen Horvát Jánossal.
🌟 A 15 éves XIII. Kerületi Lokálpatrióták 🌟 A 15 éves XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete újra a Pozsonyi Pikniken -
Bemutatjuk díszpolgárunkat: Halász Juditot
Halász Judit neve összeforrt a gyermekekhez szóló zenével, a szeretettel és a közösségi élményekkel.
Előadóművészként és színésznőként több generáció nőtt fel dalain, amelyeket mindannyian együtt énekelhetünk. 🎶

Hatalmas öröm számunkra, hogy a 60 éve vígszínházi társulati tag idén a XIII. kerület díszpolgára lett. A Pozsonyi Pikniken személyesen is találkozhatnak vele pódiumbeszélgetésünkön!

Kísérje figyelemmel posztjainkat, amelyekből megtudhatja például azt is, mikor találkozhat Halász Judittal.
Vasárnapi játék Melyik régebbi rendezvényen Vasárnapi játék 

Melyik régebbi rendezvényen készült a felvétel?

Lokálpatrióták

A XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületének Hivatalos Oldala

Elérhetőség

Budapest Váci út 50.
info@lokalpatriotak13.hu

Partnereink

XIII. Kerületi Antifasiszták Egyesülete
Balassi Bálint Bajtársi Egyesülete
XIII. Kerületi Angyalföld Polgárőr Szervezet
Angyalföldi Természetbarát és Testedző Egyesület
Angyalföldi Szociális Egyesület
Angyalföld-Maixner-Galéria

Social média

Copyright © 2025 – OnePress téma FameThemes által