Pápá nyár
Elbúcsúztattuk a nyarat a Bulcsú parki Lakóközösségi Napon. Már olyannyira terjed a hírünk, hogy sokan kifejezetten a helytörténeti totónkért jött a sátrunkhoz, mert tudják, hogy helyenként vicces, alapjába véve pedig …

Válságos időket élünk. Minden egyre drágább, és ez a tény leginkább a szerényebb sorsúakat érinti. Feladatunknak tekintjük segíteni lakótársainkat, ezért július 31-augusztus 18. között a Becsengető Tanszergyűjtő Akciónk keretében iskolaszereket …
Csütörtökön, azaz augusztus 24-én 15 órától várjuk lakótársainkat a Lehel csarnok mögötti Bulcsú parkban. A zöld környezet és a 85 éves kerület jegyében, a klímatudatos szemlélet mentén, a Zöld Ponttal, …
Pénteken délelőtt a Béke téri önkormányzat mögötti területen több száz érdeklődő gyűlt össze azért, hogy a kenyér ünnepét együtt éljék meg. A szépkorúak mellett a családosok is élvezték a műsort. …
Szívet melengető, hogy már most ilyen sok adományt kaptak a kerületünkben élő rászoruló családok gyermekei! Az akciónk során alsó tagozatos, szerény körülmények között élő gyermekek számára gyűjtünk az iskolakezdés megkönnyítésére …
Raoul Wallenberg születésének napja, augusztus 4-e Magyarországon hagyományosan a Humánum Napja. A svéd diplomata és társai embermentő tevékenységére emlékezünk ezen a napon, akik a vészkorszak idején önzetlenül mentették embertársaikat.A Raoul …
Tizenhat év után világbajnoki címet vívott ki nekünk a Szilágyi Áront, kerületünk díszpolgárát is köreiben tudó férfi kardcsapat.Gratulálunk, fiúk!
A nagyjából egy hónapja birtokba vett közösségi kert magaságyásaiban többek között fellelhető a paradicsom, a paprika, a borsó, a káposzta. A Gogol utca – Kárpát utca – Garam utca …
Bár a szeptember még elég távolinak tűnik, gyorsan elrohan a nyári időszak és jónéhány család kéztördelve néz az iskolakezdés elé. Ezért Becsengető Tanszergyűjtő akciót szervezünk 2023. július 31-augusztus 18. …
