Magyarország miniszterelnökére, külpolitikusra, a XIII. kerület díszpolgárára emlékeztünk pénteken egykori lakhelyén és a Gyermek téren elhelyezkedő szobra előtt születésnapja alkalmából.
A megemlékezés és tisztelet koszorúját egyesületünk alelnökei, Devánszki Kata és Szabó Tamás helyezték el.
Horn Gyula a rendszerváltó politikusok közül az elsők között volt, aki (a NATO-hoz való csatlakozás lehetősége mellett) kiemelte az Európai Unió fontosságát, és Magyarország az európai közösséghez való tartozásának jelentőségét is. Diplomáciai és szakpolitikai törekvéseinek tudható be az, hogy Magyarország a rendszerváltást követően gyorsan és dinamikusan volt képes ráállni az európai integráció felé vezető pályára, s ennek eredményeképp kormányzásának kezdete után 10 évvel az ország érdemessé vált az EU-hoz való csatlakozásra. Tudta, hogy Magyarországnak a nyugathoz kell tartoznia.

