Radó 100
Egyik kedves lokálpatriótánk édesapja, Radó Károly 100. születésnapja alkalmából – a család kezdeményezésére és az önkormányzat támogatásával – ma emléktáblát avattunk a neves művész emlékére. Közterületi szobrai az ország számos …

Hagyományainknak megfelelően idén is rászoruló XIII. kerületi családok gyermekeinek szeretnénk szebbé, könnyebbé tenni az iskolakezdést, ezért a 15 éves LPE13 Becsengető Tanszergyűjtő akciót hirdet!2025. július 14-augusztus 14. között leginkább alsó …
Ismét kiemelkedő hangulatban telt az ATTE versenye az Újpalotai Úti Bowlingpályán.Összeszokott csapatunkat ezúttal is „sportattasénk”, Ignácz Zsuzsi irányította.Bár még elsők nem leszünk ezeken a versenyeken, de a közösségünk erősödik, hiszen …
Az idei év kilencedik takarítási akcióján vagyunk túl. Márciusban a Jászai Mari téren kezdtük, ezúttal pedig a Róbert Károly körúton tevékenykedtünk. Bár igen sok szemét a napokban tapasztalható 100 km/h-s …
Magyarország miniszterelnökére, külpolitikusra, a XIII. kerület díszpolgárára emlékeztünk pénteken egykori lakhelyén és a Gyermek téren elhelyezkedő szobra előtt születésnapja alkalmából. A megemlékezés és tisztelet koszorúját egyesületünk alelnökei, Devánszki Kata és …
BECSENGETŐ TANSZERGYŰJTŐ AKCIÓ – mert minden gyerek megérdemel egy gondtalan iskolakezdést! Bár a szeptember még messzinek tűnik, a nyár egy szempillantás alatt elrepül – és sok család már most aggódva gondol …
Kilencedik alkalommal hívjuk szemétszedési akcióra lakótársainkat és lokálpatriótáinkat annke érdekében, hogy a 15 éves egyesületünkkel egy kicsit szebbé varázsoljuk környezetünket. Márciusban kezdtük a nagyszabású takarítási akciónkat a Jászai Mari téren, …
A csütörtöki Lakóközösségi Nap ezúttal az Országbíró setányon került megrendezésre. Bár a higany felszaladt, sokan leszaladtak egy kis közösségi élményre. Rollerverseny, kartonállatka, színezés, helytörténeti totó és még sok más élmény …
Ma tisztelettel és hálával emlékezünk Semmelweis Ignácra, az „anyák megmentőjére”, és köszönetet mondunk mindazoknak, akik nap mint nap az egészségünkért dolgoznak. Ez a nap az egészségügyi dolgozók ünnepe – orvosoké, …
Ma két különleges tárlat is nyílik Bódis Oxána, lokálpatriótánk nevéhez fűződően! Alicante-ban, Santa Pola-ban (Spanyolország) mától megtekinthetők Oxána saját festményei – néhány napig Náray Tamás művei mellett!Budapesten, az Angyalföldi József Attila …
